Milyen károkra nyújt fedezetet a CASCO biztosítás?

A CASCO egy nagyon hasznos biztosítási forma, sokan azonban túl drágának tartják, és inkább nem kötik meg. Tény, hogy meglehetősen költséges lehet, ugyanakkor nagyon hasznos is, hiszen számos káresemény esetén térít.

Az elmúlt években meglehetősen csökkent azok szám, akik CASCO biztosítást kötnek, derült ki a Portfólió egyik régebbi cikkéből. A magas költségek éppúgy okai ennek, mint az öregedő autóállomány. A kötelező gépjármű felelősségbiztosítással ellentétben a CASCO csak speciális esetekben kötelező, ennél fogva az autósok a legtöbb esetbe maguk dönthetnek arról, hogy megkötik, vagy sem. És bizony sokan nem is kötnek, pedig nagyon is sok előnye van ennek a biztosítási formának, hiszen számos káresemény után kaphatunk térítést.

Sokan persze arra hivatkoznak, hogy van már kötelezőjük, minek CASCO? Nos, a kötelező biztosítás a másik járműben vagy járművekben okozott kár után térít, a CASCO azonban a saját autónkban keletkezett kár után, akár mi okoztuk a balesetet, akár nem.

Nem ért tudni, hogy pontosan milyen káresemények után kaphatunk kártérítést, ha CASCO-t kötünk.

Milyen káresemények után térít a CASCO?

A CASCO biztosítás jellemzően többféle kár esetén is téríthet. Vannak alapfedezetk, illetve választható fedezetek is. Az alapfedezetbe olyan káresemények tartoznak, mint a töréskár, elemikár, üvegkár vagy a lopás. A töréskárba a balesetek mellett a vadkár és az esetleg gázoslás során történt járműsérülés is beletartozik, nemcsak a karambol, vagy ha egy idegen megrongálja az autónkat. Az elemi kár is nagyon gyakori, elég csak a tavaszi-nyári jégesőkre gondolni, melyek komoly károkat okozhatnak az autónkban, ha az nem fedett garázsban áll.

Az üvegkár sem elhanyagolható tényezű, ugyanis egy kavics bármikor felpattanhat a szélvődőre, és betörheti, megsértheti azt. Ilyen esetekben is fizet a CASCO, de az autó összes üvegfelületét ért sérülés esetén is, legyen szó hátsó szélvédőről vagy az oldalsó ablakokról.

A lopás is érdekes kérdés, nemcsak akkor fizet a biztosítás, ha eltulajdonították az autónkat, és az végül nem kerül elő, hanem akkor is, ha valamilyen alkatrészt vagy alkatrészeket lopnak el.

A választható fedezetek többfélék is lehetnek, és biztosítónként változhatunk. A leggyakoribb kiegészítő, ami be szokott kerülni a választható fedezetek közé, a sofőrre és az utasokra vonatkozó balesetbiztosítás, de a poggyászbiztosítás sem ritka. Vannak olyan biztosítók, melyek a választható fedezetek közé olyan téteket is betesznek, mint a hibás üzemanyag tankolásakor bekövetkezett károkat, a sofőrszolgálat, a jogi költségeket fedezése, vagy a hazajutás az autó meghibásodása esetén.

Hogy milyen tételekkel egészítjük ki a biztosításunkat, az teljes mértékben rajtunk múlik, az díjra azonban komoly befolyással lesz.

Amire nem fizet a CASCO biztosítás

Persze a CASCO sem véd mindentől, vannak olyan események, esetek, melyek esetén hiába van CASCO biztosításunk, nem számíthatunk térítésre kár esetén. Ilyen például a terrorcselekmény, a háborús helyzet, a tömegmegmozdulások, vagy az engedély nélkül átalakítás miatt bekövetkező károk.

Emellett persze vannak olyan esetek is, amelyek felmentik a biztosítót a fizetés alól. Ilyen esete, ha nincs érvényes műszaki vizsgája az autónak, vagy ha bármilyen bizonyítható gondatlanságból történt a kár, mondjuk ittasan vezettünk, vagy nem rögzítettük megfelelően az autó rakományát.